Nem szeretem a német nyelvet. Komolyan nem. Ez az egyetlen dolog tart vissza attól, hogy tervezzek, és hogy hosszú távra tervezzek abban az országban.
De ha van dolog, amit szeretek, az a focijuk.
És az emberek hozzáállása ott a focistáikhoz, a csapatukhoz. És a srácok hozzáállása a szurkolóikhoz. Ez az, ami nem mindegy. Nem azt mondom, hogy ez a Spanyoloknál nincs meg, mert természetesen az ő vérükben is labda alakúak a plazmák. Csak teljesen más a hangulata mondjuk egy LA liga meccsnek, meg egy Bundesligának, és ez tény. Nem jobb, és nem rosszabb, csak más. És mindkettőt szeretem.
„Ez a hetem kellemesre sikerült: egy gól a válogatottban és most egy itt. Az ünneplés a szabadság galambját akarta szimbolizálni, és Özilnek küldtem a gólomért"
Kicsit fura, mert szeretem, amikor úgy néz ki, mint egy kutya, és ráadásul még mindig nagyon szőke - ahogy azt Bett is mindig emlegeti - de minél többet nézem, annál jobban tetszik. A tegnapi meccsről meg csak annyit, hogy szép volt, de még mindig nem értem, miért nincs a válogatottban Mata...
Ja, várjatok, megvan! Mert az összes olyan poszton, ahova van barcás játékos, ott barcás játékost játszatják! Végül is kit érdekel, hogy van egy Torres meg egy Navas a kispadon? Kit érdekel, hogy mindkettő fergetegesen kezdett az idényben? Nem is kellenek a válogatottba igazi támadójátékosok, mert Del Bosque lassan már tíz védővel is nyerni fog.
És ne értsétek félre, ez most nem Pedro ellen szól, ő zseniális volt, és nincs is vele semmi bajom, csak ez fáj. Fáj, mert a spanyol válogatottnak nem a Barcelonáról kellene szólnia. Egy percig sem vitatom el, hogy jó csapat, de emlékeim szerint tavaly mintha a Chelsea elverte volna őket a BL-ben. Ja, hogy ehhez volt némi köze Juanitonak is? Láthatólag senkit nem érdekel. A spanyol foci nem a tiki-takáról szól. Legalábbis nem arról kellene. Jó taktika, de nem lesz már sokáig elég. És nem fogják tudni sokéig nélkülözni sem Jésust, sem mást.
Sajnálom, ha nem értetek egyet ezzel.
De egyszerűen már gyomorgörcsöm van attól, hogy ott ül egy halom remek játékos a kispadon, és tessék. Szép a 4-0, tényleg, csak azt nem szabadna elfelejteni senkinek, hogy a fehéroroszokat ennyire megverni egyáltalán nem meghatározó egy csapat értékelésében...
Mikor leszállt a vonatról, sőt, még akkor is, amikor betettem az ebédemet melegedni, még akkor is az járt az eszemben, hogy vajon melyik részletét hozzam nektek ma a következő Taníts meg fejezetből. Ami lesz is... A poszt végén.
Aztán gyanútlanul felnéztem a facebookomra (btw, ha valaki kedvet érezne arra, hogy az ismerősöm akar lenni, szóljon, mert akkor linkelek neki, egyébként nem, mert senkinek nem igazolok vissza, akit nem ismerek). Szóval gyanútlanul felnéztem, és EZZEL találtam szembe magam.
WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁH!!! Imádom. Az EB óta azon pörögtem, főleg az utóbbi időben, hogy vágassa le a haját, mert jaaaj~ És most levágatta. Egy dolog, hogy most már egyáltalán nem néz ki annyi idősnek, amennyi, a másik meg az, hogy azt olvastam, ha az ember nagy változásokat eszközöl a külsején, az azért van, mert önmagában is változtatni akar, úgyhogy remélem, hogy ez egy jó jel. Mikor megláttam, egyből vigyorogni kezdtem (azóta is tart :'D) meg eszembe jutott, hogy két évvel ezelőtt az én hajam majdnem ugyanilyen rövid volt. Nehéz elhinni, mi? Pedig tényleg. Oldalt lilára volt festve. És igen, evangélikus iskoléba jártam xDDD
Na jó.
De akkor most a beígért részlet.
Szerettem hallgatni az eső hangját, most is megnyugtatott, ahogy odakint kopogott, mégsem igazán találtam a helyem. Annyira boldog voltam attól, hogy itt lehetek, hogy gyakorlatilag már lelkiismeret-furdalásom volt tőle...
Amivel életemben először nem akartam foglalkozni. Mert igenis a magam ura voltam. És jogom volt azzal lenni, akit szeretek.
Majdnem felsikoltottam, amikor átkarolta a vállamat, és kellett néhány pillanat, amíg a légzésem normalizálódott. Mes halkan nevetett a fülem mellett, és magához húzott. A bőre forró volt, és nem viselt felsőt, ezzel tökéletesen tisztában voltam, hátra sem kellett néznem.
Nekidőltem a mellkasának, és nagyot sóhajtva lehunytam a szemem.
– Nem tudsz aludni? – kérdezte, én pedig csak bólintottam, és a karjára tettem a kezem.
Biztonság. Csak azt éreztem, hogy biztonságban vagyok.
– Nem akartalak felkelteni – motyogtam.
– Még óvatosan is olyan hangosan közlekedsz a lépcsőmön, hogy ez eleve esélytelen volt, Anna. – Éreztem, hogy mosolyog, és én sem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el. A fejem tele volt vele: Mes illata, Mes bőrének az érintése, Mes, Mes, Mes...
Hazaértem Inárcsról, ahol színjátszani voltam. A darab borzalmas volt :'D Az van, hogy hét éves korom óta vagyok amolyan hobbi "színész". Nem szeretem így nevezni magam, de mások így neveznek minket, és nekem sincsen rá jobb szavam, így aztán maradjunk ennél.
Minden évben Zamárdiban töltünk nyáron egy hetet, 140 gyerek körülbelül és jómagam, ahol van egy ilyen színjátszóknak való tábor. Hat napotok van rá, hogy összerakjatok - csoportokba rendeződve, egy rendezővel kiegészülve - egy komplett darabot, amit aztán előadtok a tábor utolsó napján.
Október első hétvégéje pedig arról szokott szólni, hogy újra összejövünk Inárcson, és felelevenítjük a darabokat, de ez inkább szól ilyenkor a barátokról, semmint a komoly munkáról. Így érthető, hogy mi is jól elbénáztuk xD
Egyébként normális bemutató lesz november 18-án a Marczibányi téri művelődési központban, ha valakit érdekelne :)
A darabunk Janne Teller - Semmi c. regényén alapszik, amiről annyit kell tudni, hogy amikor megjelent Dániában, szinte azonnal betiltották, aztán kötelezővé tették a gimnazisták számára, és leginkább csak úgy emlegetik, mint a XXI. század Legyek urát. Olyan gyerekekről szól, akik egyik osztálytársuk süket, filozofikus szövegének hatására meg akarják keresni az élet értelmét, ezért aztán megalkotják a Fontos Dolgok Halmát. Először csak kis dolgok kerülnek a halomra: bicikli, szandál, egy hörcsög ketrecben.
Aztán a gyermeki természet tisztaságában elpattan valami, és egyre durvább dolgok kerülnek rá.
Egy halott testvér.
Egy lány szüzessége.
Egy fiú ujja, hogy soha többé ne tudjon gitározni.
És a végén mind rádöbbennek, hogy talán ennek sem volt semmi értelme.
Ha őszinte akarok lenni, a Semmi egy borzasztó könyv - én elolvastam, nem csak játszottam benne, szerepem szerint egy lányt, akinek elveszik a testvérét, akit mellesleg valóban a húgom alakított -, de úgy borzasztó, hogy nem tudod letenni, mert lebilincselő, elgondolkodtató. Ha akad egy üres három órátok, olvassátok el. Nem hosszú, annyi bőven elég lesz rá. Talán sírni fogtok, talán hányingeretek lesz, de ez a könyv tökéletes a maga morbid módján, és olyan gondolatokat kaptok tőle, amit semmi mástól nem kaphatnátok meg
Minden hamarosan megváltozik, és visszájára fordul, és akkor újból sötét
lesz, és hideg, és nem lesznek virágok, de még levelek se a fákon. A
tavasz csupán azt idézte fel bennünk, hogy nekünk is hamarosan el kell
mennünk.
Az egyik nap olyan volt, mint a másik. És bár hét közben nem győztük
várni a hétvégét, a végén mindig csalódtunk. Aztán hétfő lett megint, és
kezdődött elölről az egész. Ez az élet, semmi több. Kezdtük megérteni
(...), hogy a felnőttek miért úgy néznek ki, ahogy. És akkor is, ha
megfogadtuk, hogy mi sose fogunk rájuk hasonlítani, pontosan ez lesz a
helyzet. Pedig még a tizenötöt se töltöttük be. Tizenhárom, tizennégy,
felnőtt. Halott.
Azért sírtunk, mert elvesztettünk valamit, és kaptunk valamit cserébe.
És azért, mert elveszíteni és kapni valamit egyformán fájdalmas. És mert
tudtuk, mit vesztettünk el, de még nem tudtuk szavakba önteni, mi az,
amit kaptunk.
Na, de most kicsit vidámabb téma következzen :) Akik néha ránéztek a régi blogomra, tudják, hogy nagyon sokat jártam moziba (most is szeretnék, de spórolás van, úgyhogy nem tudok :/) és szoktam filmkritikákat írni. Tegnap pedig láttam egy új trailert! Woohoo~ És nekem nagyon tetszett emberek.
Persze, szeretni kell ehhez valamilyen szinten a westernt, de nagyon jónak néz ki~
És ha már filmeknél tartunk, elkezdődött annaka két sorozatnak az új évada, amit a Game of Throneson kívül nézni szoktam, és mindkettő eszméletlenül erősen kezdett!
A Supernaturalról (Odaát magyarul) és a Merlinről van szó, nekem nagyon bejöttek.
Ti néztek valamilyen sorozatot? :)
És végül: a mai napon fel fogom tenni a Love hurts új fejezetét is a Taníts meg mellé! :) Remélem, hogy ezzel sikerül nektek örömet szereznem :)
Egyébként biztosan tudjátok, milyen nap van ma.
És akkor fehér lesz a vérünk. És mögéjük állunk. És megáll az egész világ kilencven perc erejéig.
[Mostantól minden bejegyzés elején meg fogjátok találni, hogy az írása közben milyen zenét hallgattam]
Sziasztok!
Eredetileg másról akartam posztolni ma, mert csináltam egy csomó képet arról, hogy hogyan is telik egy napom :) De sajnos még mindig az egyetemen rothadok xD Úgyhogy nem. Helyette jelentek egy kis helyzetet.
Hétvégén valószínűleg nem lesz friss, ha csak nem vasárnap este, és akkor mindkét történetből. Az oka egyszerű: játszani megyek. Színjátszani :) Így nem leszek itthon, sem gépközelben, és bokros teendőim mellett nem tudom, hogy tudnék-e a Love Hurtsre koncentrálni, főleg nem úgy, hogy hamarosan a gépemen meglesz befejezve a Taníts meg. Igen :) Szombaton leültem elé, és csak hagytam, hogy folyjanak belőlem a szavak.
A koncepció is már teljesen kész van, ami azt jelenti, hogy megvan, hogy még mi lesz benne, sőt,a végét is kitaláltam, de ez egyelőre maradjon az én titkom :)
Ami viszont rávett arra, hogy megírjam a posztot, az nem más, mint a hétvégi Real - Deportivo meccs egyetlen mozzanata, amivel azóta is tele van a Marca.
Sese ugyanis Mes mezét viselte a sajátja alatt. Én nem akartam erről állást foglalni, ma azonban Sergio twitteren kommentálta a dolgot, amit én le is fordítok nektek. :) Sajnos angolból.
"Jó reggelt mindenkinek, szeretnék tisztázni néhány dolgot, mielőtt az emberek folytatják a pletykálást és még több hazugságot találnának ki.
Mesut nagyon jó barátom, és még régebben mondtam neki, hogy ennek a szezonnak az első gólját neki fogom ajánlani...
Azért viseltem a mezét, mert hittem benne és úgy éreztem, hogy a meccsen tudok majd gólt lőni. Nem volt semmi más célom vele.
Továbbá a kapcsolatom MOU-val jó, őszinte és tiszta, tisztelem a döntéseit, ő a legjobb edző. Hala Madrid!"
Úgyhogy én itt lezártnak is tekintettem ezt a dolgot, szerintem nagyszerű az, amit Sese a négy üzenetben megfogalmazott, borzasztó gáláns. Remélem, nem vette nagyon a szívére a pletykákat. Én tisztelem azért, amiért felvette Özil mezét.
...avagy mivel foglalkozik az ember lánya, ha éppen nem kell iskolába mennie egy csütörtöki napon, de ahhoz még túl lusta, hogy kikeljen az ágyból és neki kezdjen takarítani.
Lehetne ez az alcíme a következő bejegyzésemnek, amiben sorba veszem az általam valaha kedvelt focistákat, az alapján, hogy melyik nemzet válogatottjában játszanak. Kezdetnek azonban következzen egy videó, amit mindenképpen nézzetek meg, akkor is, ha különben nem érdekel ez a poszt, mert ZSE-NI-Á-LIS.
Ha pedig mégis tovább olvasnátok, szeretném, ha dolog interaktív lenne: leírnátok, hogy ti kiket szerettetek, mivel értetek egyet és mivel nem.
Nem tudom, hogy honnan jött, aki csinálta, de tökéletes. Azt szeretném látni, ha megint így játszana. Mert benne van, megmutatta, hogy benne van. Úgyhogy ez igazán nem nagy kérés.
És akkor most jöjjön a dolog érdemi része. :) Ha úgy tetszik, ez az én All-Stars gálám.
Az egész futball iránti rajongásom egy szép, görög nyári napon kezdődött, még 2004-ben. Akkor ugyanis ott nyaraltunk a családommal, éppen az olimpia előtt, ráadásul akkor, amikor a görögök megnyerték az EB-t. Bár akkor még nem voltam spanyol drukker, lelkesen szurkoltam édesanyám csapatának - a portugáloknak. Hát, így kezdődött a pályafutásom.
Egészen másfél évvel ezelőttig nem követtem figyelemmel a csapat ligákat, de 2004-től kezdve minden második évben bérelt helyem volt a kanapénkon a világ- és kontinenstornák minden mérkőzése alatt. És 2006 óta rendületlen szurkolója vagyok a spanyol válogatottnak. Akkor találkoztunk össze egy étterem LCD-TV-jén keresztül én és Fernando Torres. A szerelem nem bizonyult múlandónak.
Egyébként érdekesség, hogy csak 2010-ben és idén voltam itthon végig (idén is csak azért, mert éppen egybeesett az érettségim azzal, amikor a torna zajlott). 2004-ben és 2006-ban Görögországban, 2008-ban pedig Németországban szurkoltam. Németország focikultúrája valami elképesztő~ A testvérfalunkban táboroztam, és rendesen program volt (!) hogy felpakolták a kölyköket minden este, amikor a német csapat játszott és elvittek minket egy ilyen kocsmafélébe, ahol nagy kivetítőn néztük a mérkőzést. Örök élmény lesz. Szerintem akkor voltam először német szimpatizáns (úgy, mint csapat, és nem csak egyes játékosok), ami most furán hangozhat, de higgyétek el, a németek között nincsen sok választásotok :'D Meg aztán, ha meghallották volna, hogy életemet és véremet La Rojaért, szerintem meglincselnek xDD
Mégsem velük fogom kezdeni a felsorolást :)
Portugália:
Kezdem ezzel, ugyanis velük kezdődött minden. Édesanyám - aki különben ma már nem nagyon néz meccset, csak a nagy tornákat, meg a BL-döntőt - körülbelül azóta nekik szurkol, mióta az eszemet tudom, én meg tizenegy évesen tök természetesnek gondoltam, hogy azokkal szimpatizálok, akivel a szüleim. Ezért aztán örök kedvenc marad a nyilván általatok is ismert Luis Figo, aki egyébként öt évig erősítette a mostani csapatomat :)
Miatta láttam az első csapatmérkőzéseimet is, mivel egy időben program volt, hogy néztük az Inter meccseket mikor pályára lépett. Sosem rajongtam különösebben az olasz ligáért, de szerettem, amikor ültünk mind a TV előtt, és néztük. Persze utána meglettek a saját kedvenceim, de ezek az idők, amik még bőven tizennégy éves korom előttre voltak jellemzők, örök emlék marad.
Azért nem maradtam örökre a szüleim árnyékában, hamar sikerült megtalálnom a saját a kedvencemet, már ami a portugál válogatottat érinti. Ugyanis még 2006-ban is ők voltak a második számú kedvenceim. Nem az az ember vagyok, aki könnyedén felejt. :)
Az úriember a Anderson Luis de Souza névre hallgat. Ismerős? Talán nem mindenkinek. De ha azt írom, hogy Deco, gondolom mindenkinek beugrik a dolog. Az a szeretet ami hozzáfűzött sokéig megmaradt, főleg, mert amikor a gimibe kerültem, elkezdtem a Chelsea-nek szurkolni, ő pedig éppen abban az évben - 2008-ban - igazolt le a kékekhez.
Ma már a brazil (innen is származik, még akkor is, ha a portugál válogatottban szerepelt) ligát erősíti, és a válogatottnak sem tagja, én azonban soha nem fogom elfelejteni. Ha úgy vesszük, ő volt az első olyan focista, aki miatt tényleg azért kezdtem el rajongani, mert egyrészt, ezt én akartam, másrészt pedig borzasztó jó játékosnak tartottam már gyerekként is.
A barcás kép engem is érzékenyen érint, de bocsássátok nekem meg kivételesen, hiszen ez volt az a csapat, ahol igazán nagyot tudott alkotni. És ezt el kell ismerni.
Ráadásul nagyon jó ez a kép :)
És hogy mi van a jelennel?
Őszintén megmondom, nem különösebben szurkolok nekik 2010 óta. Bevallom - és lehet szörnyülködni - hogy Ronaldo miatt. Zseniális focista, ezt egy pillanatig sem vitatom el, nehéz is lenne, apa még ma is őt tartja a legjobbnak, húzzam én az agyát akármivel :) De ha mindenképpen kedvencet kellene választanom, az nem ő.
Hanem - természetesen - egy másik Real Madrid játékos.
Fábio Alexandre da Silva Coentrão 1988-as születésű, abszolút védekező játékos, azt játszik a Madridban is. Az eltiltása az után a meccs után járt le, amit a Real a Rayo Vallecano ellen játszottak, miután a kispadról beszólt a bírónak.
Miért is nem lepődünk meg? :'D A RMA játékosai nem a hidegvérűségükről híresek - kivéve talán Casillast.
Fogalmam sincsen egyébként, hogy miért éppen ő. Szerintem Coentrão egy rendes srác - már ha lehet ilyet mondani, és a szimpátia alapján is dönteni - nem mellesleg pedig nagyon jól játszik a posztján. Úgyhogy, azt hiszem, hogyha mondanom kell valakit a jelenlegi portugál keretből, ő az.
Franciaország és Hollanida:
Ha van olyan hely, ahonnan én soha az életben nem leszek képes kedvenc focistát mondani, az ez a két ország xDD
Minden tiszteletem Zidane-é, Henry-é vagy éppen Ribéryé, de szeretni sosem fogom őket különösebben kedvelni. A hollandoknál ugyan ez a helyzet. Nekem ők nagyon favágó focit játszanak, azt meg különösen tudom utálni, amikor a favoritjaimat aprítják. Persze ott is van rengeteg jó focista, mint például Kuyt, de soha nem fogom őket a szívembe zárni.
Kivételt ez alól egyedül talán csak Karim Benzema képez, de vele sem állnék ilyen jól, ha éppenséggel nem a Madridnál játszana, ami persze furán hangzik, de tény. Őt látom, tudom, mit csinál, mire képes, mint játékos, ráadásul a kedvenc csapatomban játszik, és végre ebben az idényben is elkezdett bizonyítani, aminek nagyon örülök.
De úgy körülbelül itt ki is fújt a dolog.
Olaszország:
Ezernyi szál fűz Olaszországhoz, és ebből csak az egyik a futball, meg a tény, hogy 2006-ban a döntőben nekik szurkoltam.
Olaszország csodálatosan szép lehet, minden vágyam, hogy a közeljövőben eljussak oda, és egyelőre úgy néz ki, hogy a nyáron sikerül is a családommal. Olaszországban élnek barátaim is, torinóiak, szóval a srácok egytől-egyik Juve drukkerek, kész élmény volt velük együtt táborozni, mert Gabryt, az egyik fiút valamelyik reggel felhívta az apja, hogy a Juve kikapott (ez még 2010-ben volt), mire a srác körülbelül tíz percen keresztül járkált fel-alá a folyosón, folyamatosan káromkodva, és esküszöm, hogy nem hallottam kétszer ugyanazt a szót :'D
Plusz, a húgom idén kezdett egy olasz kéttannyelvű iskolában. Ha igazi olasz drukkert kellene mutogatnom, ő lenne az. Így aztán nem meglepő, hogy a rajongásából egyetlen dolog rám is átragadt, és ez nem más, mint a kedvence iránti szeretete.
Az úr akiről szó van nem más, mint a ma 36 éves Francesco Totti, aki azt hiszem AS Roma mezben született, és - reméljük majd csak nagyon sokára - abban is fog meghalni.
Boun Compleanno il Capitano!
A húgom 2006 óta szurkol ennek a csapatnak, és azon belül is a képen látható férfiú elkötelezett híve. Én pedig tisztelettel adózom előtte, nem utolsó sorban a 218 gól miatt, amit elkönyvelhet a pályafutása alatt.
Nagy bánatom, hogy nem került már bele a válogatott keretbe, mert - ahogy a kép is mondja - ő A Kapitány. Il Capitano. Olyan ő nekem, mint Iker. Egyszerűen el sem tudom képzelni, hogy más karján lássam a karszalagot, még akkor sem, ha ez elkerülhetetlen. Én már így fogom megőrizni őt.
Persze, 36 évesen már ideje, hogy átadja a helyét a következő nemzedéknek, ezt én is tudom, de az ember mégis nehezen búcsúzik a régi kedvencektől. Akit egyszer megkedveltél - különösen egy ilyen sportágban, még inkább akkor, ha egy olyan karakterről van szó, mint Totti, aki még csak csapatot sem váltott soha - nem könnyű elengedni.
Szóval, ő az én idolom az olaszoktól. Mindig is ő lesz.
Ukrajna:
Még egy futball-legenda, legalábbis szerintem. Először is szeretném leszögezni, hogy NEM szeretem az ukrán válogatottat, mint olyat, és a csapataikat sem különösebben. Van valaki, aki mellett azonban nem lehet elmenni, mert szerves része volt a gyerekkoromnak, amikor a szomszéd gyerekekkel a réten fociztunk (és eltörtem az ujjam amikor bent álltam a kapuba... de ez egy másik történet xD), és az egyik srác fekete-piros csíkos mezének hátán a Shevchenko név állt.
Nem volt nehéz kitalálni, ugye? :)
Akiről szó van, nem más mint Andrij Shevchenko, aki majdnem egyidős a már előbb említett Tottival, neki két nap múlva lesz a születésnapja :)
Sosem voltam milános, de arra nagyon is büszke vagyok, hogy még idén is szoríthattam Shevának az EB alatt. Egyrészt, mert megmutatta, hogy öregember nem vénember, másrészt pedig, mert még egy ennyire szerény ember ebben a sportban...
Egyszerűen csak nem tudom őt nem szeretni, pedig kis túlzással az apám lehetne. És soha nem fogom jól viselni, amikor szidják őt, meg kritizálják, mert úgy gondolom, hogy ő már tett le valamit az asztalra. Beszólni meg akkor lehet, ha a tisztelt kommentátorok, kritikusok meg a többiek berúgtak 288 gólt a pályafutásuk alatt. Addig is ismerjük el, hogy Sheva tud valamit, amit rajta kívül nem sokan.
Anglia:
Ha nem gondoltam volna végig ezt a posztot, akkor valószínűleg Beckhamet mondanám, mint elsőre szerintem mindenki :) De végiggondoltam, úgyhogy a választásom másokra esett.
Az egyikük Steven Gerrard. :)
Nem akarom sokáig húzni. azóta kedvelem, mióta láttam egy-két Pool meccset míg Nando ott játszott. Ő is olyan, mint Totti, vagy Casillas: Captain. Ráadásul van hármukban még egy közös dolog: a hűség a klub iránt. Gerrard is Liverpool mezben született, és szerintem már soha nem is fogja levenni.
Ha meg kellene fogalmaznom, hogy miért kedvelem őt annyira, valószínűleg nem tudnám. Egyszerűen csak zseniális játékos, van kiállása, és angol.
Ez nekem éppen elég. Ő Steven Gerrard és a szívem szakad meg érte, mikor kiestek az EB-ről idén. A harminckét éves úriember már nem nagyon lesz fiatalabb, és őszintén, csak egy dolgot kívánok neki: hogy legyenek még nagy sikerei a karrierje során. Igazán megérdemelné.
Van azonban még valaki, akiért az én szívem dobog, ha egyszer szóba kerül az angol foci. És bár tudom, hogy már ő sem fog olyan sokáig játszani, egyelőre nem tudok a fiatalabbak közül választani, és nem is akarok. A másik örök favoritom a szigetországból...
Frnak Lampard.
Egyrészt, mert kék. Másrészt, mert zseniális középpályás. És harmadrészt, mert remek játékos, és nem utolsósorban szerintem nagyon fair is.
Nem akarom én nagyon fényezni, mert egyrészt, már csak a csapata miatt is nagyon elfogultnak tűnhetnék, másrészt azért, mert szerintem Lampard egyike azoknak az embereknek, akiket akkor is el kell ismernie az ember lányának, ha nem kedveli különösebben őt, vagy nem kedveli a Chelseat, esetleg nem kedveli az angol futballt.
Szerintem elég sokat elmond róla az az 538 mérkőzés - ennyiszer lépett ugyanis pályára - és amin kiosztott 114 gólpasszt, nem mellesleg pedig 181 gólt.
Nekem elég beszédesek ezek a számok :)
Japán:
Nem tudom mennyire tudjátok, hogy japán szakos vagyok az egyetemen a töri mellett, vagy úgy általában érdekel ez az ország, akinek focistáival először az Ázsia-kupák alatt kerültem közelebbi viszonyba, amelyeket néha néztem, ha éjjel nem tudtam aludni, és éppen közvetítették a meccset.
A választásom egy középpályásra esett, aki már azért is kilóg a társaságból, mert szőke :D Honda Keisuke-san jelenleg a CSZK Moszkva játékosa, és meggyőződésem szerint nem teljesen normális :D
Minden esetre talán ismerős lehet nektek is a neve, vagy ha más nem a feje :) Bár a legtöbb európainak minden ázsiai ugyanolyan, tudom, tudom.
Amit elszeretnék nektek mondani, mert talán mindenki számára érdekes lehet, hogy hogyan írják a nevét. Biztos tudjátok, hogy a japánok nem latin betűkkel írnak, három ABC-jük is van, a legtöbb jegyet a kanjik alkotják. Honda Keisuke neve négy kanjiból áll. A "hon" és a "da" azt jelenti, a könyv és föld, tehát a könyvek földje, a "kei" és "suke" pedig a szélső és a segítség írásjegyeiből áll. Hát, ennyit a nyelvleckéből mára :D
Brazília:
Azt hiszem, most sem fogok senkinek meglepetést okozni, ha azt mondom, hogy Ronaldinho. Az a vicces, hogy ő is a Milanban játszott :'D Meg persze a Barcában is, de erről inkább most nem beszélnék. Sajnálom, hogy már nem európai csapatnál van (szerintem ő tipikusan az az ember, aki egy idő után kiég itt Európában), zseniális játékos... és hazájában messze nincs egyedül. Ugyanis a braziloktól nemhogy kettő, de jelenleg négy nagy favorit játékosom is van. Tudom, tudom...
Ki fog meglepődni a következő neven? Senki. A következő ugyanis Kaká. Egyszerűen borzasztóan szokott dühíteni, hogy mennyire kevésszer játszhat a Realban, de ezt most inkább hagyjuk is. Mert ő az az ember, akiért én a szó leghagyományosabb értelmében rajongok. Ami talán kicsit ciki, ha már 18 (két héten belül 19) éves vagy, de egyszerűen nem érdekel. Mert azon kívül, hogy remek játékos... ő Kaká. És ezzel most így mindent el is mondtam.
Kaká az az ember, aki szerintem egyszerűen csak megérdemli, hogy igenis ismerjék el, hogy igenis mondják meg neki, hogy világklasszis, MERT AZ. És bárki, aki mást mond, az vak. Szerintem. És bátran ki merem jelenteni, még akkor is, ha most megutáltok :'D
Borzasztó hevesen tudok érezni akkor, ha Kaká szóba kerül, bocsássatok meg nekem érte, de ez már csak így van. Nem hiszem, hogy változni fog, addig legalábbis biztosan nem, amíg játszik. És kívánom, hogy még nagyon, nagyon sokáig játsszon. (És nem mellesleg kívánom neki, meg az egész csapatnak az idei szezon BL-győzelmét... de ez már egy másik történet).
Ahogy mondtam, ebből az országból négyen is vannak, csakhogy a másik két úriember - vagy inkább srác - még nagyon kis fiatal, nem is írom ide a nevüket. Elégedjetek meg két képpel :P Aki felismeri őket, nyert tőlem csokit. Szóval kezdhetek spórolni, biztosan sokan lesztek.
Hajrá srácok! Tiétek a jövő :)
És akkor most következhet az a két ország, akiknél nagyon-nagyon nehéz dolgom lesz.
Németország:
Most gondolom, mindenki várja Özil nevét, aki keresztülrágta magát ezen a kilométeres poszton, de sajnos mindenkinek csalódást fogok okozni, mert valóban ő a nagy favorit, elsőként még sem ő fog idekerülni. Az én szívem ugyanis a 2006-os VB első német érdekeltségű meccse óta ezért a férfiúért dobog, mint A Német Játékos.
Miro Klose, szeretünk.
Igaz, már ő sem lesz fiatalabb, nagyon remélem, hogy a következő VB-n még láthatom. Elvégre Sheva is játszott idén.
Nekem pedig nagyon sokéig jelentett egyet a német válogatott Klose nevével. Mit nekem valami Schwinsteiger meg egy-két török, amikor van egy Miro Kloséjuk? És ez most nem vicc. Nekem Mes, mint olyan, hogy játékos, idén tavasz óta van meg, abszolút új keletű a dolog.
Klose azonban már szó szerint gyerekkorom óta kísér a foci világában. Ezért került ő ide az első helyre, és nem a kedvenc törökünk.
Hajrá, Miro! És köszönöm, még akkor is, ha ezt te nem tudhatod :)
És akkor jöhet Mesut Özil, akiről körülbelül órákon át tudnék beszélni, most mégsem fogok, mert egyrészt, a legtöbb gondolatom, ami vele kapcsolatban - mint játékos - megfogalmazódik, olvasható a Love hurts-ben, másrészt meg már így is borzasztó elfogultnak tűnhetek vele szemben.
És az is vagyok xD
Minden esetre, nálam most ő a német. Nem tudom, az én életemből valahogy kimaradt az "imádjuk Ballackot, mert az olyan jóóó" korszak, de nem is bánom, soha nem szerettem. Pedig körülbelül majdnem olyan hiszti volt egy időben körülötte a németeknél, mint Oli Kahn körül, csak utóbbit szerettem, meg különben is, az ő nevét aztán mindenki ismeri :)
Úgyhogy itt van nekünk a csendes zseni. És komolyan mondtam, hogy nézzétek meg azt a videót. Ez az ember csodálatos.
Spanyolország:
Hát, a legnagyobb kedvenc maradjon a legvégére. Ha fel kellene sorolnom a kedvenceimet, akkor valószínűleg éppen hogy csak beleférnének a 11-be.
Az első és örök kedvencem mindig is Nando lesz. Ezen, és az, ahogy érzek iránta, mint játékos, vagy csak mint idol iránt... mint ember iránt hat éve semmi nem tudott változtatni. És gyanítom, hogy már nem is fog.
Ezért is kezdtem el írni a Taníts meg-et, ahol valószínűleg nem éppen egy pozitív képet kaptok róla, és ezt nagyon sajnálom, de valójában nekem van a legnagyobb szükségem arra, hogy azt a történetet elővegyem egyszer egy héten, fejezetet írjak hozzá, és majd valamikor befejezzem.
Fernando Torresért rajongtam mindenhogy. Rajongtam úgy, ahogy csak egy kislány tud, aztán rajongtam csendesen, ordítozva, ha vesztett a csapattal vagy mondjuk felrúgták a pályán. Az a szeretet, amit a foci iránt érzek igazából vele kezdődött, miatta vettem először a fáradtságot, hogy csak úgy magamtól leüljek egy meccs elé és végig izguljam a 90 percet. Miatta kezdtem el utánanézni Spanyolországnak, amit most már nem csak azért szeretek, mert szeretem a labdarúgó-válogatottját, hanem azért is, mert gyönyörű ország lehet, eszméletlenül érdekes történelemmel, nagyon jó zenével, és mindazzal, amit én csak "latin vér"-nek hívok. Egy napon, talán a nem is olyan távoli jövőben, még láthatom is azt a helyet, ahol az örök kedvenc focistám 28 évvel ezelőtt meglátta a napvilágot.
Nélküle most nem lennék itt, és nem csak ezt a bejegyzést nem írtam volna meg, hanem titeket sem ismernélek, pedig néhányotokra már most is barátként tekintek.
Mindenki más, aki nélkül az én válogatottam nem lenne válogatott, az általam felállított fontossági sorrendben:
Iker Casillas, Sergio Ramos, Juan Mata, Jesús Navas, David Villa, Xabi Alonso, Xavi, Iniesta, David Silva, Cesc Fabregas, Pepe Reina, Puyol (aka Jézus).
Minden tiszteletem azé, aki elolvasta ezt a bejegyzést xD Gondolom nem lesztek sokan. De ez is csak egy módja, hogy kicsit közelebbről megismerjetek engem. Aki eljutott ide a végére, annak köszönöm. Nagyon érdekelne ám, hogy mit gondoltok :) Nem csak erről, hanem, hogy ti hogy vagytok ezzel az egésszel.
