amit: Green Day - Brain Stew
Mikor leszállt a vonatról, sőt, még akkor is, amikor betettem az ebédemet melegedni, még akkor is az járt az eszemben, hogy vajon melyik részletét hozzam nektek ma a következő Taníts meg fejezetből. Ami lesz is... A poszt végén.
Aztán gyanútlanul felnéztem a facebookomra (btw, ha valaki kedvet érezne arra, hogy az ismerősöm akar lenni, szóljon, mert akkor linkelek neki, egyébként nem, mert senkinek nem igazolok vissza, akit nem ismerek). Szóval gyanútlanul felnéztem, és EZZEL találtam szembe magam.
WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁH!!! Imádom. Az EB óta azon pörögtem, főleg az utóbbi időben, hogy vágassa le a haját, mert jaaaj~ És most levágatta. Egy dolog, hogy most már egyáltalán nem néz ki annyi idősnek, amennyi, a másik meg az, hogy azt olvastam, ha az ember nagy változásokat eszközöl a külsején, az azért van, mert önmagában is változtatni akar, úgyhogy remélem, hogy ez egy jó jel. Mikor megláttam, egyből vigyorogni kezdtem (azóta is tart :'D) meg eszembe jutott, hogy két évvel ezelőtt az én hajam majdnem ugyanilyen rövid volt. Nehéz elhinni, mi? Pedig tényleg. Oldalt lilára volt festve. És igen, evangélikus iskoléba jártam xDDD
Na jó.
De akkor most a beígért részlet.
Szerettem hallgatni az eső hangját, most is megnyugtatott, ahogy odakint kopogott, mégsem igazán találtam a helyem. Annyira boldog voltam attól, hogy itt lehetek, hogy gyakorlatilag már lelkiismeret-furdalásom volt tőle...
Amivel életemben először nem akartam foglalkozni. Mert igenis a magam ura voltam. És jogom volt azzal lenni, akit szeretek.
Majdnem felsikoltottam, amikor átkarolta a vállamat, és kellett néhány pillanat, amíg a légzésem normalizálódott. Mes halkan nevetett a fülem mellett, és magához húzott. A bőre forró volt, és nem viselt felsőt, ezzel tökéletesen tisztában voltam, hátra sem kellett néznem.
Nekidőltem a mellkasának, és nagyot sóhajtva lehunytam a szemem.
– Nem tudsz aludni? – kérdezte, én pedig csak bólintottam, és a karjára tettem a kezem.
Biztonság. Csak azt éreztem, hogy biztonságban vagyok.
– Nem akartalak felkelteni – motyogtam.
– Még óvatosan is olyan hangosan közlekedsz a lépcsőmön, hogy ez eleve esélytelen volt, Anna. – Éreztem, hogy mosolyog, és én sem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el. A fejem tele volt vele: Mes illata, Mes bőrének az érintése, Mes, Mes, Mes...
