Love hurts részlet...

...hangolódva a vasárnapra. :)

Igaz, most csak anyuék lesznek itt, de hamarosan majd a testvéreimmel is találkoznia kell. Tudtam, hogy szeretni fogják. Liát nem lehetett nem kedvelni. A csendes mosolyát, a komoly-komor gondolatait... És azt, ahogy rám nézett. Minden vele kapcsolatos dolog közül azt szerettem a legjobban, amikor rám nézett. Mert az mindent elmondott, amit tudnom kellett.

– Minden rendben lesz – tettem a kezem a kezére egy pirosnál, ő pedig végre hangosan felsóhajtott. Mióta elindultunk azon gondolkodtam, hogy vajon vett-e egyáltalán levegőt.
 

– Tudom – mondta remegő hangon, kicsit talán magát is győzködve. Én – vele ellentétben – tényleg tudtam, hogy így lesz. Mert anya volt a kapcsolataim legfőbb bírája, és anyának elég lesz, ha meglátja majd Lia szemeit, és azt, ahogy engem figyel velük. Ebben teljesen biztos voltam.
 

Kinyitottam előtte a kocsi ajtaját, ő pedig fázósan összehúzta magán az őszi szövetkabátot, amit viselt. Németországba hivatalosan is megérkezett az őszi idő. Szörnyű ködös este volt.
 

Átkaroltam a vállát és csókot nyomtam a hideg ajkaira. Bátortalanul elmosolyodott, és úgy lépkedett be velem az étterembe.

Mert folyamatosan a Love Hurtson agyalok

Hát hm. Miután már befejeztem a vasárnapi TM részt (amit majd aznap, négy órakor olvashattok (:), nekiültem az LH-nak is, és annyira elragadott a hév, hogy lassan be is fejezem. Úgyhogy ma lesz friss! És egyébként pénteken is. Ugyanis múlt éjjel a Real Madriddal álmodtam :'D Veszélyes a helyzet.

Különben a szerda esti "különszámokhoz" ne szokjatok hozzá, ma is csak véletlenül vagyok itthon. De azért következzen egy kis részlet az új fejezetből.

Szeretettel, Nektek.

– Úgy gondoltam, hogy ma nálad maradok – mondtam, mikor a csoport feloszlott, mi pedig beszálltunk Mes autójába. A kijelentésemre elmosolyodott, ér örültem, hogy legalább ennyit képes voltam kicsikarni belőle. Nem mondom azt, hogy az én hangulatom teljesen rózsás lett volna, mert hallottam a gépek kattanását, és láttam a vakuk villanását, ami végigkísérte az utunkat a parkolóban. Képzelem, mekkora hír lesz rólunk holnap reggel. Mesut Özil és a titokzatos lány. Alig várom. Azt hiszem, még egy fintor is kiült az arcomra.
 

– Mi ez a fej? – kérdezte rám pillantva a szeme sarkából.

– Csak rájöttem, hogy még soha nem szerepeltem címlapon – legyintettem egy lemondó sóhaj kíséretében.
 

– Sajnálom, bele kellett volna írnom a használati útmutatóba...
 

– Van hozzád használati útmutató? – vontam fel a szemöldököm, és közel álltam hozzá, hogy elnevessem magam. Megdöbbentően sokszor történt ez meg velem, mikor a közelében voltam, és ezt egyértelműen a gyógyulás jelének vettem.