Egy váratlan utazás

Új külsővel jelentkezem, ami valljuk be, eléggé időszerű volt így január tizenötödikén, bőven karácsony után. 

Sajnálom, hogy úgy eltűntem, de ahogy már korábban is írtam, a vizsgaidőszakom kicsit húzós. Emellett azonban van egy jó hírem! Január 24-én letudom az utolsó vizsgámat is, így utána lesz két és fél hét szünetem, amit teljesen az írásnak fogok szentelni. Terveim szerint a Love hurts utolsó fejezete, az epilógus jóval hamarabb fel fog kerülni, de hogy mi lesz utána... egyelőre még nem tudom, már csak azért sem, mert az ünnepek óta egy nagyobb hangvételű, saját történetemen dolgozom.

Továbbra is figyelmetekbe ajánlom a Castle of Time-ot, mert amellett, hogy ide is fogok blogbejegyzéseket írni, azok a történeteim, amik nem fanfictionök, szintén ide fognak felkerülni.

Na de akkor, ennyit rólam, beszéljünk most egy kicsit arról, hogy mi lett a fejlécen. Igen, igen. Hobbit.

Az első film volt, amit az új évben moziban láttam. Valószínűleg nem sokan tudjátok, de személyemben az ultimate Gyűrűk Ura/J.R.R. Tolkien rajongóval álltok szemben, így érthető módon tavaly óta - amikor kijött a hír, hogy lesz film, erre várok.

Úgyhogy egyik legjobb barátnőmmel fel is kerekedtünk, hogy megtekintsük, és nem múlta alul a várakozásaimat. Sőt. Imádtam.

Azóta gondolkodom rajta, hogy szeretnék egy ilyen designt, és hát végül is ma megszületett bennem az elhatározás, hogy tegyek is ezen vágyamért valamit. Úgyhogy a fejlécen Zsákos Bilbó, amint elindul egy váratlan utazásra.

Nem mellesleg... ha éltetek már jó könyvadaptációt... Na ez az. Zseniális volt a zene, a szereplőválasztás, a jelenetek, a törpök, Martin Freeman, aka Bilbó, és GANDALF. Ian McKellen a nagybetűs mágus, egyszerűen imádom, még mindig. Alig várom, hogy kijöjjön DVD-n, addig is be kell érnem a zenéjével - ami természetesen - amolyan gyűrűk urásan tökéletes, ha értitek mire gondolok. 

Ó, és természetesen P. J. ezúttal is gondoskodott arról, hogy a női rajongók szíve is megdobbanjon. Bár ezekben a filmekben sajnos nem áll rendelkezésére egy Aragorn, egy Legolas vagy éppen egy Boromir, kedvenc rendezőnk úgy döntött, hogy "Ugyan kérem, de hát van itt nekem egy tucat törp, hozzuk ki belőlük a maximumot... de legalább kettő-háromból."

Úgyhogy kaptunk egy iszonyatosan kúlos Richard Armitage-t enyhe Hugh Jackman utóérzés meg igazi BRITT KÉK SZEMEK, meg egy OMFG Aidan Turnert. Szóval lányok, menjetek moziba, és nézzétek meg a Hobbitot, lehetőleg eredeti nyelven, mert bár én imádom a LOTR filmek szinkronját, ez a film eredetiben még nagyobbat üt. Komolyan.

Decemberi fanficcek

Ma este, ahogy kiléptem a házból, hogy elinduljak az állomásra, havazni kezdett. Igazi hó volt, nem az a szmötyis esős valami, ami már hétvégén is "megörvendeztetett" minket. Ezt szeretem.

Régen, jó őszi gyerekhez híven az ősz és a tél volt a kedvenc évszakom, de minél idősebb vagyok, annál kevésbé szeretem, különösen a csúnya, komor, esős, ködös őszt. Nyári lány lettem. Vagy még inkább tavaszvégi lány.

A varázslatos decembert azonban soha nem szűntem meg szeretni, az első napjától kezdve az utolsóig. Az első valami gyönyörű, csillámporos csoda kezdete, a vége pedig egyelő az újrakezdéssel. Az új évvel együtt mindig lehetőségünk van egyúttal változtatni is. Észrevettétek már ezt? A december egyszerre halál és élet: halál, mert a természet végleg elbújik a föld és a hó alá, de mellette a születés is: egyrészt keresztény értelemben, másrészt pedig a mi születésünk. Hiszen mikor adjunk magunknak és az életnek új esélyt, ha nem karácsonykor és szilveszterkor?

A december számomra egy ideje a számvetés ideje is. Vannak esték, amikor csak ülök a kályha előtt, és azon gondolkodom, hogy mi történt velem az elmúlt tizenkét hónapban. Milyen célokat értem el? Merre halad az életem? Elégedett vagyok? Mi van a barátaimmal? Megannyi kérdés, amit jó, ha az ember tisztáz magában. Idén - bár van még majdnem harminc napunk - tudom, hogy a mérlegem pozitív lesz. Nem is kicsit.

Egyúttal pedig a december küzdelem is. Az én egyszemélyes küzdelmem a média ellen, ami azon igyekszik, hogy minél több vásárlót csalogasson az üzletekbe és már november elején hirdetni kezdik karácsonyi(!) akcióikat. Hát köszönöm szépen, én abból nem kérek. Így aztán mindig megfogadom, hogy egészen december első hetéig nem foglalkozom sem a karácsonyi díszkivilágítással, sem a TV-vel, de még csak a szupermarketek és könyvesboltok leárazásaival sem. Kivételt ez alól egyetlen dolog képez: az pedig a Vörösmarty téren lévő vásár. De oda szerintem akkor is elmennék, ha augusztusban lenne :D

Ahogy néhányan már tudjátok, májusban valószínűleg Madridba repülök. Még nem 100%, de mivel már erősen a 90% felé rúg, le merem írni. Ez amolyan utólagos karácsonyi ajándék lesz számomra, tőlem magamnak. De hogy miért is olyan fontos ezt most megemlítenem? Mert a helyzet úgy áll, hogy ez bizony nem egy olcsó mulatság, így aztán nem nagyon költekezhetek, bármennyire szeretnék is nektek minden széppel és jóval kedveskedni. Az azonban mégsem járja, hogy semmit ne kapjatok tőlem, amikor pedig néhányatok igenis fontos nekem annyira, hogy megajándékozzam őket karácsonyra. Van olyan, aki már tudja, mit szánok neki (nem, Vii, nem viccelek :D), vannak azonban olyanok, akiknek valószínűleg fogalmuk sincsen róla, hogy egyáltalán terveztem bármit is karácsony jeles alkalmából. Nos, súgok egy titkot: terveztem.

Elgondolkodtam tehát azon, hogy mit adhatnék nektek? Névre szólóan néhányaknak, közben pedig a névtelen olvasóimnak is kedveskedve egy kicsit? Mi az, amihez értek, és nem kerül vagyonokba? A megoldás kézenfekvő volt: írok. Nem nagyregényeket, csak amolyan one-shotokat, rövid egyfejezeteseket, névre szólóan, hétről hétre valakinek ajánlva. Én leszek a ti nem-annyira-titkos angyalkátok. Az első - mikor máskor? - természetesen december 6-án fog felkerülni a történetes blogomra, de ne is próbálkozzatok: nem fogom elmondani sem a párosítást, sem a címzettet :D Egyik történet címzettjét sem, és azt sem, hány ilyen történetet szándékozom írni, hiszen akkor hol lenne a meglepetés, igaz? Bár azt hiszem, akik kapják majd, ezeket a sorokat olvasva már tudják, hogy ajándékozottak lesznek.

Ez az én ajándékom nektek :)

Az első történet címe: Porcukor.

[Jövőre majd mindenki Realos képeslapot fog kapni, nyáron majd jól bevásárolok belőle :'D]

Új történet - No need to wake up

Amit: Ghymes - Szerződés

Így van :D Új történet - ami érdekes, hogy ezúttal nem az enyém. A No need to wake up a többi történetem között kerül majd publikálásra, csakhogy nem az én irományom. A történet szerzője Julia, egy nagyon-nagyon kedves perui lány, aki főleg angolul ír, egy ideje pedig sokat levelezünk, így végül is az én ötletem után szabadon megegyeztünk, hogy lefordítom - magyarra.

A történet középpontjában April áll, akinél nagyobb AC Milan fan kevés van ezen a földön. A sors furcsa fintoraként azonban Madridba kerül, ahol együtt kell dolgoznia a Real Madrid csapatával.

Így ismerkedik meg Mesut Özillel.

A történet jelenleg a hatodik fejezetnél tart, és igazán... édes. Nincs erre jobb szó. Borzasztó aranyosak a szereplők, ahogy egymáshoz állnak, April végtelen szeretete a foci iránt és Mes borzasztó zárkózottsága. Szívmelengetően csöpögős jelenetekkel - abszolút pozitív értelemben - természetesen :)

Remélem, ti is legalább annyira szeretni fogjátok, mint én :)

A prológus és az első fejezet valamikor jövő héten érkezik majd :) A fordítás ugyanis könnyebben megy, mint az írás, nem is vesz el annyi időt, hiszen nem kell gondolkodnom rajta.

Taníts meg - 20. fejezet: Aztán mindennek vége

Amit: Girl Named Toby - Holding a Heart

Éppen az egyetem büféjében ülök, és a lyukasóráimat töltöm ki azzal, hogy buta bejegyzéseket írogatok ide. Most azonban valami komoly dologról szeretnék beszélni.

Talán még ma este, de holnap mindenképpen, elbúcsúzunk a Taníts meg-től. Higgyétek el, egyikőtöknek sem annyira nehéz elengedni ezt a történetet, mint nekem. Ettől függetlenül azonban meg kell tennünk. Mert így, ezzel a huszadik fejezettel lesz egész és teljes. Végül úgy döntöttem, hogy nem szedem ketté a végét. Így lesz rendben.

Ezért szeretnék most leközölni belőle egyetlen, rövid részletet. Jó szórakozást hozzá.

És ne szomorkodjatok. Én sem teszem. Hiszen egy történet vége csak egy másik kezdete.

Ki akartam élvezni azt a néhány hónapot, amit az Istenem nekem adott Annával. Ahhoz nem voltam elég önfeláldozó, hogy azonnal ellökjem magamtól. Mint már annyiszor azóta, hogy megismertem, most sem érdekelt, hogy a végén én fogom húzni a rövidebbet, én leszek az, aki egyedül marad. A fájdalmat választottam egy rövidke boldogságért cserébe.

Mert amikor mindennek vége lesz, azt fogom tenni, ami a helyes.

Love hurts részlet...

...hangolódva a vasárnapra. :)

Igaz, most csak anyuék lesznek itt, de hamarosan majd a testvéreimmel is találkoznia kell. Tudtam, hogy szeretni fogják. Liát nem lehetett nem kedvelni. A csendes mosolyát, a komoly-komor gondolatait... És azt, ahogy rám nézett. Minden vele kapcsolatos dolog közül azt szerettem a legjobban, amikor rám nézett. Mert az mindent elmondott, amit tudnom kellett.

– Minden rendben lesz – tettem a kezem a kezére egy pirosnál, ő pedig végre hangosan felsóhajtott. Mióta elindultunk azon gondolkodtam, hogy vajon vett-e egyáltalán levegőt.
 

– Tudom – mondta remegő hangon, kicsit talán magát is győzködve. Én – vele ellentétben – tényleg tudtam, hogy így lesz. Mert anya volt a kapcsolataim legfőbb bírája, és anyának elég lesz, ha meglátja majd Lia szemeit, és azt, ahogy engem figyel velük. Ebben teljesen biztos voltam.
 

Kinyitottam előtte a kocsi ajtaját, ő pedig fázósan összehúzta magán az őszi szövetkabátot, amit viselt. Németországba hivatalosan is megérkezett az őszi idő. Szörnyű ködös este volt.
 

Átkaroltam a vállát és csókot nyomtam a hideg ajkaira. Bátortalanul elmosolyodott, és úgy lépkedett be velem az étterembe.

Találkozzunk!

Nem tudom, ki hogyan áll ezzel a szombattal, szerintem nem nagyon kéne halogatni :) A szombat ráadásul azért is optimális, mert egy négynapos szünet első napja! Van egy jó kis beülős hely (teázó, teljesen tűrhető árakkal - akinek ez mégsem fér bele, mert messziről jön, stb. írjon kommentet, és akkor még változtathatunk a dolgon. Ez azért jó, mert meleg van és nincs tömeg, ezért gondoltam rá) a Blahától néhány percre, ami azért optimális, mert minden pályaudvartól egyetlen vonaljegy használatával megközelíthető (320 Ft). Én délután kettőre gondoltam, hogy akkor találkozzunk a Blaha Lujza téren, illetve én már előbb fent leszek Pesten, ha valaki igényli, és elmegyek elé, nehogy eltévedjen, itt persze főleg azokra gondolok, akik nem Pestről jönnek.

Találkozónak a Blaha metrókijáratot gondoltam az aluljáróban, ott könnyen egymásra találhatunk :)

A program kötetlen beszélgetés, az írók végeérhetetlen faggatása arról, hogy mi lesz a történetük vége, és a többi. Szóval a lényeg az, hogy jól érezzük magunkat! :)

Hozzászólások, javaslatok, térkép (azaz én) -> komment/email (eszti3.14@gmail.com) Illetve mindenki, aki jönni szeretne, szóljon nekem valamilyen formában, csak hogy tudjuk mennyien leszünk, meg úgy egyébként.

Eredetileg ez a poszt valami teljesen másról szólt volna...

amit: Green Day - Brain Stew

Mikor leszállt a vonatról, sőt, még akkor is, amikor betettem az ebédemet melegedni, még akkor is az járt az eszemben, hogy vajon melyik részletét hozzam nektek ma a következő Taníts meg fejezetből. Ami lesz is... A poszt végén.

Aztán gyanútlanul felnéztem a facebookomra (btw, ha valaki kedvet érezne arra, hogy az ismerősöm akar lenni, szóljon, mert akkor linkelek neki, egyébként nem, mert senkinek nem igazolok vissza, akit nem ismerek). Szóval gyanútlanul felnéztem, és EZZEL találtam szembe magam.

WÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁH!!! Imádom. Az EB óta azon pörögtem, főleg az utóbbi időben, hogy vágassa le a haját, mert jaaaj~ És most levágatta. Egy dolog, hogy most már egyáltalán nem néz ki annyi idősnek, amennyi, a másik meg az, hogy azt olvastam, ha az ember nagy változásokat eszközöl a külsején, az azért van, mert önmagában is változtatni akar, úgyhogy remélem, hogy ez egy jó jel. Mikor megláttam, egyből vigyorogni kezdtem (azóta is tart :'D) meg eszembe jutott, hogy két évvel ezelőtt az én hajam majdnem ugyanilyen rövid volt. Nehéz elhinni, mi? Pedig tényleg. Oldalt lilára volt festve. És igen, evangélikus iskoléba jártam xDDD

Na jó.

De akkor most a beígért részlet.

Szerettem hallgatni az eső hangját, most is megnyugtatott, ahogy odakint kopogott, mégsem igazán találtam a helyem. Annyira boldog voltam attól, hogy itt lehetek, hogy gyakorlatilag már lelkiismeret-furdalásom volt tőle...

Amivel életemben először nem akartam foglalkozni. Mert igenis a magam ura voltam. És jogom volt azzal lenni, akit szeretek.
 

Majdnem felsikoltottam, amikor átkarolta a vállamat, és kellett néhány pillanat, amíg a légzésem normalizálódott. Mes halkan nevetett a fülem mellett, és magához húzott. A bőre forró volt, és nem viselt felsőt, ezzel tökéletesen tisztában voltam, hátra sem kellett néznem.
 

Nekidőltem a mellkasának, és nagyot sóhajtva lehunytam a szemem.
 

– Nem tudsz aludni? – kérdezte, én pedig csak bólintottam, és a karjára tettem a kezem.
 

Biztonság. Csak azt éreztem, hogy biztonságban vagyok.
 

– Nem akartalak felkelteni – motyogtam.
 

– Még óvatosan is olyan hangosan közlekedsz a lépcsőmön, hogy ez eleve esélytelen volt, Anna. – Éreztem, hogy mosolyog, és én sem tudtam megállni, hogy ne vigyorodjak el. A fejem tele volt vele: Mes illata, Mes bőrének az érintése, Mes, Mes, Mes...

Mert folyamatosan a Love Hurtson agyalok

Hát hm. Miután már befejeztem a vasárnapi TM részt (amit majd aznap, négy órakor olvashattok (:), nekiültem az LH-nak is, és annyira elragadott a hév, hogy lassan be is fejezem. Úgyhogy ma lesz friss! És egyébként pénteken is. Ugyanis múlt éjjel a Real Madriddal álmodtam :'D Veszélyes a helyzet.

Különben a szerda esti "különszámokhoz" ne szokjatok hozzá, ma is csak véletlenül vagyok itthon. De azért következzen egy kis részlet az új fejezetből.

Szeretettel, Nektek.

– Úgy gondoltam, hogy ma nálad maradok – mondtam, mikor a csoport feloszlott, mi pedig beszálltunk Mes autójába. A kijelentésemre elmosolyodott, ér örültem, hogy legalább ennyit képes voltam kicsikarni belőle. Nem mondom azt, hogy az én hangulatom teljesen rózsás lett volna, mert hallottam a gépek kattanását, és láttam a vakuk villanását, ami végigkísérte az utunkat a parkolóban. Képzelem, mekkora hír lesz rólunk holnap reggel. Mesut Özil és a titokzatos lány. Alig várom. Azt hiszem, még egy fintor is kiült az arcomra.
 

– Mi ez a fej? – kérdezte rám pillantva a szeme sarkából.

– Csak rájöttem, hogy még soha nem szerepeltem címlapon – legyintettem egy lemondó sóhaj kíséretében.
 

– Sajnálom, bele kellett volna írnom a használati útmutatóba...
 

– Van hozzád használati útmutató? – vontam fel a szemöldököm, és közel álltam hozzá, hogy elnevessem magam. Megdöbbentően sokszor történt ez meg velem, mikor a közelében voltam, és ezt egyértelműen a gyógyulás jelének vettem.

Kései poszt, mert még zsong a fejem

Késő esti poszt, mielőtt álomra hajtanám a fejemet, mert imádlak titeket untatni a hülyeségemmel.

És íme Eszti, amint az után pózol, hogy befejezte végre azt a nyamvadt beadandót holnapra az ókori Egyiptom történetének forrásairól.

Igen, nem csalás nem ámítás, hiába szeretem a történelmet, ez a téma pontosan olyan unalmas, amilyennek hangzik, viszont a tanár úr, aki tartja, az valami eszméletlen jó fej.

Nos, szeptember huszonnegyedikét írunk, és a bizonyíték arra, hogy elkezdődött a suli nem más, hogy ma is és holnap is ZH-t írok.

Ma japánból. Ami mondjuk annyiból volt jó, hogy rohadtuk unom az összes órát, de most már így jártam ezzel a minorral, viszont! Volt ma ugye a dolgozat. Én meg el akartam érni a korábbi vonatom (mert REAL MECCS VOLT!!!!), és elkéredzkedtem a tanárnőtől, aki persze nem húzta a száját, a legjobb diákja vagyok xDD És miután öt perc alatt végeztem az egy oldalas(!) ZH-val, le is léptem. A meccsről később.

Holnap meg latinból írok. o____O Félek.

És van másik képem is erről a gyönyörű, Kákosy professzor által megírt tankönyvről a maga potom négyszáz oldalával. Igen, egy szép napon tanárnéni leszek, és okos leszek és nagyon jó is lesz...

De ezek még nem azok a napok. Mert a mai nap az ilyen meccsnézős volt, az egész annak a jegyében telt, meg az új, kék, puha és XL-es pulcsiméban, amit direkt azért vettem, hogy alá tudjak öltözni és ne kelljen kabátot hordanom most ősszel.

Khm.

Nagyon alter.

Na, hazaértem erre a csodálatos meccsre, és ajjmár! Háborogtam össze-vissza a két gólunkért, mert oké, a királyfi talán, nagyon talán tényleg lesem volt, de kedvenc - és egyúttal egyetlen olyan francia, akit el tudok viselni - csigaevő csatárunk második gólja, az olyan tiszta volt, mint az, hogy éjjel fél tizenkettőkor itt ülök ezelőtt a nyamvadt laptop előtt.

Hiányzott Mes. Ugyanakkor én is tisztában vagyok vele, hogy csak magának köszönheti a dolgot. Ma azonban elégedett voltam. Komolyan. Úgyhogy kéép~ Mert szeretjük a srácokat.

     

Jajj, hát olyan szépek. Nos, Ronaldót nem kedvelem különösképpen, de el kell ismerni, hogy jó játékos, úgyhogy a mai jó hangulatom miatt hajlandó vagyok elnéző lenni vele.

Viszont, hogy valami érdekesről is legyen már végre szó, hoztam nektek valamit. És ezzel együtt, szivecskét küldözgetve, szépia árnyalatokkal kívánok nektek jó éjszakát. Sajnálom, szeretek mindenről képet csinálni, és bár még csak rólam láttatok - pedig különben nem szeretek magamról képeket csinálni -, ez nemsokára változni fog :) Mindenről csinálni fogok, de mindenről!

Most pedig következzen egy részlet az új Taníts meg fejezetből, aminek címe: Másként.

"[...]Hogy szeretem-e? Fogalmam sincs róla. Most még minden annyira zavaros. Az egyetlen dolog, amiben biztos vagyok, hogy nem akarom elengedni őt. És a ragaszkodás is csak a szeretet egy fajtája. Beteges fajtája, de akkor is. Régóta tudom magamról, hogy beteg ember vagyok. A diagnózis szívszakadás. Az életet pofonokban kellene mérnünk.
 

– Fernando! – A vidám hang a repülőtér hangzavarában is megérintett, egy kicsit máris jókedvem lett. Mintha a régen vágyott napsugár visszatért volna az én szürke Londonomba.
 

– Szia, kicsim – öleltem át a derekát, ahogy a nyakam köré fonta a kezét. Anna-illata volt: nyár, citrom és menta, azt hiszem. Mert egyszerre volt forró és friss. Nehezen definiálható. Anna. És az én jelenem. Az életem egyenlő volt az ő nevével. – Jól utaztatok? – kérdeztem, és puszit nyomtam Luca arcára is, akinek valószínűleg jó kedve volt, mert mosolyogva viszonozta.[...]

[...]Ha volt valami, amiben Mesut Özil jobb volt nálam, az egyetlen dolog: képes volt megadni Annának azt, amire a lány legjobban vágyott, azt, amire én nem tudom mikor leszek képes. Szerette őt. Azt hiszem, mindennel szerette őt, amije csak volt. És bármennyire is gyűlöltem érte, volt még valami, amit éreztem: irigységet. Leküzdhetetlen irigységet.[...]"