2012. november 14., szerda

Karim Benzema és én // International Vii-day

 Amit: Adele - Skyfall

Reggel, amikor felébredtem, alig akartam hinni az emlékeimnek, már ha értitek, mire gondolok. Nem is értettem az egészet. Mármint semmi focis dolgot nem csináltam este, olyat meg különösen nem, aminek köze volt Karim Benzemához. Valójában A felhők fölött 3 méterrelt néztem  (erről majd szeretnék írni valamikor, ha időm engedi, egy kritikai posztot írni, de haj, mikor lesz nekem időm?), illetve az utolsó húsz percet már csak reggel fejeztem be, nagyon fáradt voltam.

Tök nyugodtan hajtottam álomra a fejemet, vagyis kicsit persze a film hatása alatt voltam, úgyhogy már totál rá voltam készülve, hogy akkor most majd ezzel kapcsolatban fogok álmodni - nem egyszer esett meg - és valami számomra teljesen és tökéletesen érthetetlen dolog történt.

Ugyanis Karim Benzemával álmodtam! o__O 

Hogy? Ha van ember, aki mint férfi teljesen és tökéletesen hidegen hagy a Real Madridból, na, az ő. Meg úgy egyébként is, csak azért kedvelem, mert nálunk játszik, különben körülbelül ki nem állhatom a franciákat. És most ne értsetek félre, én komolyan szeretem Karimot. Legalábbis egészen eddig tudtam rá úgy gondolni, mint egy amolyan tesóra, vagy jó barátra, ha már el kell helyeznem valahol.

És erre bumm!

Az elménk komolyan nagyszerű és kiismerhetetlen dolog.

Olyan arcpirító álmom volt a fiatalemberrel, hogy részleteibe menően le sem merem írni nektek, és ez most nem vicc x'D Már alapból az nagyon durva, hogy a tengeren hajóztunk, gyakorlatilag KETTEN egy vitorláson (khmkhm, képzelhetitek), de közelebbit nem tudok mondani. Elég sok részét láttam már a tengereknek, ilyet még pont nem. Elszórtan kis szigetek meg hasonlók. És ANNYIRA, de komolyan mondom, ANNYIRA romantikus volt, hogy már reggel fél nyolckor képes voltam egy pici gyomorgörccsel olvadozni x'D Szégyellem magam, de komolyan. Az elmúlt jó pár hónapban (vagy talán évben) nem tudtam megérteni, hogy mit esznek a lányok ezen a srácon. Mármint kedveske, én is szeretem, de úgy nem mozgatott meg bennem semmit.

NA, HÁT ENNEK VÉGE.

Erősen fontolgatom, hogy ez a sztori kicsit megszínezve, tömény nyáltengerként, értelmes történet nélkül, vagy 2-3 fejezetben meg fog születni a klaviatúrám alatt :'D Most mondjátok meg. Végtelenül gyenge vagyok.

De nem érthetitek, amíg nem láttátok azt, amit én az éjjel. A fehér vitorlát, az ágyat a hajó belsejében a fehér lepedővel, és a csak rávetett, egyszerű plédekkel, meg a kék vizet, meg a mosolyát, és a ruhái nagy részének teljes hiányát...

Na jó. Abbahagytam, mert már megint kezdek hiperventillálni :'D

Ma azonban nem csak azért van jeles nap, mert én már megint vörös vagyok Karim Benzemától, ami körülbelül olyan ritka volt eddig, mint a fehér holló, hanem mert mindannyiunk egyik kedvenc írójának ma van a születésnapja :) Úgyhogy én ennyivel szeretnék ehhez hozzájárulni :D




6 megjegyzés:

  1. Eszti, hát imádlak! :D "Mármint kedveske.." aztán ez a mosolya és ruhái nagyrészének hiánya :D
    Na, de ugye hogy ugye? Észre sem veszed és máris hatalmába kerít ez a srác! Végre most már tudod miért beszéltem olyan áhitattal róla csütörtökön :DD

    Vii nagyon boldog szülinapot neked! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan, át kellett volna élned, hogy mi játszódott le bennem, és megértenéd xDD
      És tényleg. Nagyon igaz. És most már abszolút megértem xD Azért rendszert nem akarok belőle csinálni :'D

      Törlés
  2. Ááááááááá és Én ezt még csak most olvasom a pofámról lesül a bőr, de komolyan. Facen akartam írni, hogy előfordul, hogy néha rémeket álmodik az ember, ezt ilyen szavakkal, de nem tettem, mert mondom majd elolvasom a részleteket, csak akkor nem volt időm utána meg elfelejtetődött és most van egy kevés, igazából már tortát kellene sütnöm holnapra, de ezt nem hagyhatom csak úgy szó nélkül. Jézusom tettem egyáltalán pontot vagy vesszőt? Basszus ilyen mondat nincs még egy a világon és valószínűleg már nyelvtanilag se helyes, de kit érdekel, mikor itt ez a kép és a nevem ott virít a sarokba a boldog szülinapot felirattal és egy tökéletes pasival egy 1000 wattos mosollyal. A vigyorom körbeszaladt a fejemen és könnyekig hatódtam. Annyira, de annyira nagyon köszönöm!!! Hatalmas boldogság ez nekem és nagyon megnyerő ajándék igazán tetszetős. Gyorsan le is mentem innen. Szükségem van rá, kell. Jaj Eszti tényleg nagyon nagyon köszönöm. Imádom! Imádlak! <3
    És várom azt a 2-3 részes szaftos kis történetet.
    Egyébként én újabban rengeteget álmodok. Konkrétan azóta, hogy a kék csillagos kis égősort a lámpaburára aggattam. Egész éjjel világít nekem vasárnap óta minden nap és azóta minden éjjel álmodok, de nem emlékszek arcokra gyakran arra se hogy mi is történt, de ma reggel például nevetve ébredtem, ami nálam elég gyakran előfordul. Egyébként az önbizalom hiányát jelenti az álmoskönyv szerint. Hát lehet benne valami! :D
    Na off-olom magam és tényleg megyek tortát sütni. Még egyszer nagyon köszi, tudom nem kell megköszönnöm, de akkor is!
    Puszillak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ne csináld már :D Különben meg, mi az, hogy rémeket álmodik? Tán nem szereted Benzemát? :'D Egyszerűen ezer wattos vigyor ült a fejemen, mikor elolvastam ezt a hozzászólást, nem viccelek :D És az sem zavar, hogy nem tettél vesszőt xD Örülök nagyon, hogy tetszik, és persze, hogy nagyon szívesen, nem nagy dolog :)
      Én is téged <3
      És borzasztó boldoggá tett engem :D
      Annyira szép az az égősor!
      Én egy időben borzasztóan rettegtem az álmaimtól, volt egy masszív félévem, amíg csak rémeket voltam képes látni - és egyiknek se volt sok köze Karimhoz - szóval igazi zombi lettem. Azóta is lóg egy álomfogó a fejem felett. Szerintem meg ne legyél önbizalom hiányos! Nincsen rá semmilyen okod <3
      Remélem, finom lett :D

      Puszi

      Törlés
    2. Nos azt hiszem úgy vagyok Karimmal, ahogy Te. Nekem Ő olyan semleges és csak azért kedvelem, mert a Real csapatát erősíti. A rémeket álmodás pedig nem szó szerint értendő. Inkább azért írtam, mert Mesuttal biztos szívesebben álmodtál volna. :) De ismétlem, akkor még nem olvastam a postot. :)
      Tudod lehet, hogy nem nagy dolog, de nekem akkor is nagyon-nagyon sokat ér! Szeretem és tényleg nagyon örültem/örülök neki. Boldog voltam/vagyok. :)
      Ez az égősér már vagy három éve megvan, de sose tudtam, hova tegyem. Végül megszállt az ihlet.
      Egyszer kaptam anyukámtól egy álomfogót, akkor épp nem voltak rossz álmaim. Ahogy bekerült a szobába lettek, úgyhogy gyorsan száműztem. Örülök, hogy neked használt. Szerencsére régen voltak rémálmaim. Mostanában igazából attól félek, hogy egyszer csak elmúlik és nem álmodok majd többet. Nekem az álmaim fontosak. Nem azok szerint élek csak nagy ritkán nézem meg mi mit jelentenek és főleg visszatérő álmoknál.
      Az egy titkos világ ami csak az enyém és ott bármi történik azt csak én tudom.
      Köszi. Majd igyekszem nem annak lenni. :)
      Ó a torta. Nos az édeshez semmi köze nem volt, de mit is várunk egy narancstortától.
      A tésztával nem voltam megelégedve, úgyhogy az helyett majd valami mást kell kitalálnom, de a krém. Hát az valami Isteni finom volt. :P

      Törlés