Új külsővel jelentkezem, ami valljuk be, eléggé időszerű volt így január tizenötödikén, bőven karácsony után.
Sajnálom, hogy úgy eltűntem, de ahogy már korábban is írtam, a vizsgaidőszakom kicsit húzós. Emellett azonban van egy jó hírem! Január 24-én letudom az utolsó vizsgámat is, így utána lesz két és fél hét szünetem, amit teljesen az írásnak fogok szentelni. Terveim szerint a Love hurts utolsó fejezete, az epilógus jóval hamarabb fel fog kerülni, de hogy mi lesz utána... egyelőre még nem tudom, már csak azért sem, mert az ünnepek óta egy nagyobb hangvételű, saját történetemen dolgozom.
Továbbra is figyelmetekbe ajánlom a Castle of Time-ot, mert amellett, hogy ide is fogok blogbejegyzéseket írni, azok a történeteim, amik nem fanfictionök, szintén ide fognak felkerülni.
Na de akkor, ennyit rólam, beszéljünk most egy kicsit arról, hogy mi lett a fejlécen. Igen, igen. Hobbit.
Az első film volt, amit az új évben moziban láttam. Valószínűleg nem sokan tudjátok, de személyemben az ultimate Gyűrűk Ura/J.R.R. Tolkien rajongóval álltok szemben, így érthető módon tavaly óta - amikor kijött a hír, hogy lesz film, erre várok.
Úgyhogy egyik legjobb barátnőmmel fel is kerekedtünk, hogy megtekintsük, és nem múlta alul a várakozásaimat. Sőt. Imádtam.
Azóta gondolkodom rajta, hogy szeretnék egy ilyen designt, és hát végül is ma megszületett bennem az elhatározás, hogy tegyek is ezen vágyamért valamit. Úgyhogy a fejlécen Zsákos Bilbó, amint elindul egy váratlan utazásra.
Nem mellesleg... ha éltetek már jó könyvadaptációt... Na ez az. Zseniális volt a zene, a szereplőválasztás, a jelenetek, a törpök, Martin Freeman, aka Bilbó, és GANDALF. Ian McKellen a nagybetűs mágus, egyszerűen imádom, még mindig. Alig várom, hogy kijöjjön DVD-n, addig is be kell érnem a zenéjével - ami természetesen - amolyan gyűrűk urásan tökéletes, ha értitek mire gondolok.

Úgyhogy kaptunk egy iszonyatosan kúlos Richard Armitage-t enyhe Hugh Jackman utóérzés meg igazi BRITT KÉK SZEMEK, meg egy OMFG Aidan Turnert. Szóval lányok, menjetek moziba, és nézzétek meg a Hobbitot, lehetőleg eredeti nyelven, mert bár én imádom a LOTR filmek szinkronját, ez a film eredetiben még nagyobbat üt. Komolyan.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése