Hála a csodás-mesés időjárásnak az idén itthon voltam kénytelen tölteni azt a napot, amit tavaly ilyenkor óta vártam. Mellesleg akkor - mármint tavaly - rövidnadrágban és pólóban vettünk részt a felvonuláson. Idén egész nap az ágyamban gubbasztok és meglegszem. Március 17-én.
Minden porcikám üvölt egy kis tavaszért, melegért és napsütésért. Azt hiszem, lassan kezdek kedélybeteg lenni ettől a szürkeségtől. Hiába na, nem szeretem a hosszú átmeneteket.
Tanulnom kéne, de jelen pillanatban erre is képtelen vagyok rávenni magam.
Csak bámulok ki a fejemből és bennem van az ilyenkor mindig szokásos, izmotfeszítő várakozás az újra, a jobbra, az izgalmasabbra.
Jöhetne már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése